Anya

Egy kicsi szív, egy új élet, amely olyan tiszta, hibátlan és jóságos, hogy csupán pozitív érzéseket kelthet abban, akinek van lelke. 

Minden kapcsolatban adódnak problémák, nincs sem két egyforma ember, sem két hibátlan. No, de még egy sem. Én másfél évig szerettem valakit, ugyan nem egy tökéletes kapcsolatban, mindketten sokat hibáztunk, nem voltunk sem türelmesek, sem megfontoltak, de ez már nem számít, hiszen akit szerettem, kifordult magából. Túlzás nélkül, teljesen összetörtem. Írhatnék az ő oldaláról is, leírhatnám gondolatait, szavait, tetteit, de nem mérgezem magam többé azzal, hogy valaki olyat próbálok megérteni, elfogadni, szeretni, aki bánt minket.

Édesanya lettem, soha többé nem leszek már egyedül. Ez az egyetlen indok, ami nem hagy a padlóra zuhanni már. Felér a legnagyobb, legszebb ajándékkal, amit valaha kaphattam. Egy angyal engem választott anyukájának. Félek. Hogy fogok neki mindenben megfelelni? Már most szeretnék tökéletes anya lenni. Ijesztő, ahogy minden egyes reggel, mikor tükörbe nézek, másnak látom magam, s nem csak látom, érzem is ezeket a változásokat. Ahogy a testem átalakul, formálódik, rendeződik, talán a lelkem is szép lassan megnyugszik. Egy kicsi szív, kicsi élet, kicsi test van a testemben. Ez az igazi csoda. Mindent megfogok érted tenni, erőm felett. Sosem engedem meg magamnak, hogy szomorúnak láss, vagy érezz. Bár apukád nem lesz, kiegyensúlyozott, boldog családban fogsz felnőni. 5 évesen nem lesz iphone-od, de megtanítalak helyette biciklizni. A családi napokon az oviban, a suliban csak ketten leszünk, de cserébe a lelki társad leszek, a legjobb fej anya, akinek mindent elmondhatsz. Talán néha szigorúnak ítélsz majd meg, de csak azért, mert én is ezáltal kaptam a legjobb nevelést. Félteni foglak, nagyon, hiszen már most a legnagyobb kincsem vagy a világon, de megpróbálok majd nem túlzásokba esni. 

Tudom az élet az egyik kezével ad, a másikkal elvesz, de ezt az érzést már senki nem veheti el tőlem. Hálás vagyok. Köszönöm. 

Tizenkét hónap.

Pillanatok alatt szaladt el, mégis megannyi örömöt szereztél nekem Kincsem, ami visszagondolva felfoghatatlan, hogyan is férhetett bele ennyi minden csupán egyetlen röpke évbe. Nem nosztalgiázni szeretnék most és "pontokba szedni" az élményeket amiket veled élhettem át, mert életemben először érzem úgy, hogy nincs arra szükségem, hogy akár a jó, akár a rossz pillanatokban vissza kelljen emlékeznem a legszebb eseményekre a kapcsolatunkban. Ennek egyetlen oka van; minden este amikor veled fekszem, és minden reggel amikor veled kelek a napom két legmeghatározóbb és egyben legboldogabb része. Azzal a tudattal létezni 12 hónapja, hogy egy olyan társ áll mellettem, aki figyel rám, törődik velem, kedves hozzám, türelmes, vicces és felnézhetek rá az esze miatt is, hiszen bármit kérdezhetek, mindenre tudja a választ, mindent megbeszélhetek vele, a legjobb tanácsokat tőle kapom és nem ritkán még a gondolataimat is kitalálja...hát ha le lehetne írni a tökéletest, az sem biztos, hogy hozzá hasonlítható lenne. És ez az a pont amikor észbe kapok, hogy lehet, hogy külső szemmel olvasva már itt csöpögősnek tűnhet a dolog, de a lehető legőszintébben: csak és kizárólag azért írom ezt a kurva blogot, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a leginkább úgy tudjam magam kifejezni, ahogy azt a szívem mélyén érzem és szavakba nem tudnám önteni..ezért csak folytatom itt és hadd csöpögjön. 

Szeretném megköszönni mind a 365 napot, a jót és rosszat egyaránt, és belegondolva talán a "rosszért" vagyok a leghálásabb..minden vitáért, hangos vagy kevésbé hangos de annál hosszasabb veszekedésért. Nem csak azért mert kitartottál mellettem, elviselted a féltékenységem, a felesleges hisztit, mikor némelyik után tükörbe sem tudtam nézni és azt kérdeztem magamtól: mégis mi a FASZÉRT csináltam ezt? Miért bántottalak meg? Hiszen túlzás nélkül, de Soha senki még így nem szeretett, ahogy Te szeretsz. 

Most jön az a bekezdés amit már hüppögve, könnyes szemmel írok...

Köszönöm, hogy megváltozhattam melletted. Nem csak miattad, főként magam miatt volt rá szükség, de te nyitottad fel a szemem és te nem hagytál cserben mikor a legjobban szükségem volt támaszra. Megbeszélhettem veled mindent, és te nem dobtál el, ha hibáztam, pedig beismerem, hogy nem egyszer megérdemeltem volna, és minden elismerésem a tiéd, amiért mérhetetlen türelemmel és odafigyeléssel állítottál fel a padlóról, és elérted, hogy a legmakacsabb ember akit ismerek, lejjebb adjon az egójából, magába nézzen, és felismerje, hogy Bassza meg, Ő tényleg szeret..nem az apám, nem kell neki tökéletesnek lennem, hisz a legrosszabb napjaimon is mellettem áll, nem fog elhagyni, és nem vagyok neki jelentéktelen..mellette egyszerre lehetek kislány és igazi nő. Szívesen megyek vele társaságba, a barátai olyanok mint ő, nem aláz meg, nem bánt meg sem szóval, sem tettel. 

Köszönöm, hogy magamra találhattam melletted, mert te úgy szeretsz, ahogy én szeretném, hogy szeressenek. 

Köszönöm, hogy befogadtál a családodba, és igazi családtagnak érezhetem magam. Olyan örök pillanatokat élhettem meg veletek, amelyekről eddig csak álmodozhattam, ha épp egy filmben láttam.

Boldoggá tesz, hogy együtt élhetek veled Gombás András. 

Köszönöm, hogy vagy nekem.

Szeretlek. 

Boldog évfordulót!

Köszönöm

Annyi érzés van bennem, amennyit lehetetlen szavakba önteni, most még is megpróbálok neki ugrani, hisz lassan már 10 éve ez a blog a mentsváram arra, hogy a lelkem megnyugodhasson miután írásban fogalmazom meg az érzelmeim. Noha még csak 22 éves vagyok, gyermek korom óta csak hallgatom, hogy "jaj kislányom, túl érzékeny vagy, mindent a szívedre veszel". Igen, belátom ez a mai napig nem változott, és nem mondom, hogy sajnos, óriási, hiper érzékeny lelkem van, ám az igazságérzetem talán még ennél is nagyobb, illetve bika révén a makacsságomon is lenne még mit dolgoznom. Természetesen nekem is, mint minden embernek vannak hibáim. Ám biztos, hogy hibának bizonyulna valakit úgy szeretni, hogy ösztönösen félted, és csak magadnak akarod? Persze a legkevesebb sérelemmel,  vagy csak éppen annyival, amennyi még nem rombolja az önbizalmad és az önbecsülésed. Miről szól valójában a szerelem? Én eddigi életemben először úgy éreztem, hogy ez a mindent legyőző erős érzés, amik pillangókat keltenek a kis pocakomban, annyira mámorosan a hatalmába tud keríteni, hogy kizárólag a másikat tartsam szem előtt, hogy neki mi esik jól, illetve mivel nem bántom meg, hogy tudok neki maximálisan megfelelni, mind külsőleg, mind belsőleg, hogy a lehető legtöbb időt tölthessem vele, vagy a közelében. Igyekszem ezt az érzést annyira megfogalmazni amennyire csak lehet, bár az teljesen megfoghatatlan, kifejezhetetlen, amikor már csak attól te érzed magad a világ legboldogabb emberének, amikor felébredsz reggel, átfordulsz a jobb oldaladra, és Ő alszik melletted, majd mikor felébred, majd rád mosolyog, megszűnik a világ, valamint vele az összes problémád, hisz Boldog vagy. Annyira boldog vagy, hogy minden érintésétől libabőrös leszel, már a levegő is szikrázik köztetek ha egymásra néztek, és nem tudod megállni egy pillanatig sem, hogy ne érj hozzá, ne simogasd, vagy ne hangoztasd szinte minden percben, hogy mennyire szereted. Ezen felül mi a helyzet a bizalommal? Tudod, hogy számodra Ő jelenti a világot, hogy senkire nem tudnál úgy felnézni, mint rá, minden ismerősödnek, barátodnak isteníted, hogy mennyire tökéletes, hogy szinte már megszédít csak az is, ha róla mesélhetsz, mivel ilyenkor újra és újra megéled azokat a pillanatokat, amikben csak Ti ketten léteztetek. Na, de mi van, ha mindemellett a legváratlanabb módon koppansz? Mennyire fáj, ha egy másik nővel nem csak kedves, hanem míg te elvakultan otthon várod őt, számolod a perceket, hogy mikor végez már, ő addig esetleg más nőkkel is beszél, és az a beszélgetés nem pusztán baráti?! Természetesen mindenkinek lehetnek barátai a másik nemből, viszont az már más nézőpontba helyezi a kapcsolatotokat, ha melletted másnak bókol, vagy úgy beszél azokkal a bizonyos barátokkal, mintha ő még mindig szingli lenne, és nem változott volna meg. Amíg szingli vagy persze ideig óráig szép, hogy akkor ott, és azzal csinálsz azt, amit akarsz, de ha már szeretsz valakit, és próbálkoznak nálad, nem egyértelmű az a reakció, hogy De, megváltoztam, már van egy párom. Nem vagyunk egyformák, éppen ezért fontos mindig a másik szemszögéből is megvizsgálni a dolgokat. Az én esetemben az első kérdés amit mindig felteszek magamnak: vajon, ha a helyemben lenne, ő hogy reagálna? Próbálok higgadt maradni, a szívem minden percben tiltakozik az ellen, hogy nélküle kelljen élnem, hisz mióta csak első látásra belé szerettem, nem tudom elképzelni nélküle az életem, csak ő létezik, és minden perc fáj, amit nélküle kell eltöltenem. A világ legjobb emberének tartottam, de azért múlt idő, mert én annak okán, amit érzek, sosem tudtam volna más férfia rá nézni, bókolni neki, vagy megjátszani magam, mintha nem lenne párom. Mellette változtam meg leginkább. Nem rózsaszín köd ez, tiszta érzelmek, amikkel tisztán látok. Az eszem azt mondta, ez nem fér bele, nem szeretnék soha többé csalódni benne, legalábbis más nők miatt nem, ezért inkább elengedtem. A szívem vérzik, több sebből is, és ezért mi mást tettem volna, minthogy én is megbántottam. Hiba volt. Ez fáj a legjobban, nem szándékos volt, a düh beszélt belőlem, és én vagyok a hibás, hogy hagytam, hogy eluralkodjon felettem, hiszen minden szó amivel megakartam bántani, engem is bántott, mert szeretem. Sosem akartam megbántani szándékosan ez alatt a 9 hónap alatt, még is annyira fáj amit érzek, hogy legszívesebben üvöltenék. Nem akartam, hogy kisétáljon az életemből, nem látom ugyan máshogy a történteket, sosem éreztem magam ennyire becsapva, és valóban a tettek azok, amik igazán számítanak, de a legfájóbb érzés azzal szembesülni, hogy nem vagyok neki elég. Miért nem? Mindent megtettem, hogy legalább fele annyira szeressen, ahogy én őt. Nem vagyok elég jó ennek ellenére sem, ha az lennék, én szerepelnék a "kifogások" közt azokkal a nőkkel szemben, akikkel beszélt mellettem. Egyszer sem láttam a nevemet, amikor arról volt szó, hány nővel találkozna. Nyilván az én esetemben is akadtak férfiak, akik szerettek volna tőlem többet, mint barátságot, viszont gondolkodás nélkül közöltem minddel: Szerelmes vagyok. Visszavonhatatlanul szeretem bármekkora fájdalmat is okozott.